Gyerekjáték személyre szabott reklámajánlatokat, hírleveleket kiküldeni, ráadásul a költségek is igen kedvezőek más reklámozási módszerekhez képest. Kiküldés után nyomon követhető, hogy levél célba ért-e, hányan olvasták el, vagy hányan kattinottak át a hírlevélből a weboldalra. Nem hiszi? Segítünk.


1. rész: Hogyan működnek a HTML levelek?

Mielőtt elkezdhetne HTML leveleket tervezni, kódolni és küldeni, tudnia kell, hogy ez miként működik és milyen eszközökre van szüksége. Itt talál néhány információt, melyet minden grafikusnak és marketingesnek tudnia kellene…

A Mulitpart/Alternative MIME formátum

A legfontosabb amit tudni kell az az hogy nem lehet egyszerűen csak csatolni egy HTML fájlt, meg néhány képet, majd megnyomni a „küldés” gombot. Ebben az esetben a képek nem fognak helyesen megjelenni, hiszen a képekre mutató hivatkozások hibásak lesznek. Sőt, azt se teheti meg, hogy csak egyszerűen bemásolja a HTML forráskódot a küldő programba, mert ekkor hibásan lesznek megjelenítve a levelei a címzetteknél.

Ehelyett a leveleket a szerverről un. Mulitpart/Alternative MIME formátumban kell kiküldeni. Ez azt jelenti, hogy a HTML kód MELLETT pluszban egy sima szöveges (plain text) verziója is van az üzenetnek ugyanabban a levélben. Így ha a címzett nem tudja megnyitni a HTML verziót, akkor neki csak a szöveges tartalom jelenik meg. Tehát az javasoljuk, hogy a problémák elkerülése miatt mindig Mulitpart/Alternative MIME formátumban küldjön levelet, ezt a funkciót természetesen a Miranda Mail is támogatja.

Fontos megjegyezni, hogy ha nem ilyen levelet küld, akkor a megjelenítési problémákon felül kézbesítési akadályokba is fog ütközni. Ugyanis a csak HTML leveleket a SPAM szűrők gyakran reklámnak nézik és így nem jutnak a címzettekig. 

 

Képek a HTML levélben

Képek és fotók beillesztése. Ez az elsődleges oka, amiért az emberek HTML levelet szeretnek küldeni. A legjobb módszer az az, ha a képeket egy webszerveren tároljuk, majd onnan töltődnek be a levélbe un. abszolút hivatkozás használatával. Tehát lapvetően nem lehet képeket küldeni a levéllel együtt. A képek egy webszerveren vannak tárolva és onnan töltődnek be, amikor az e-mail megnyitja valaki.

Mellesleg így működik a levélmegnyitás monitorozása is (open tracking). Ehhez egy kicsi, láthatatlan képet helyezünk el a levélben, így pontosan látjuk ha valaki megnyitotta a levelet. Ezért van az, hogy a levélmegnyitás mérése csak HTML levelekben működik. Azonban tudni kell, hogy az újabb e-mail szoftverek alapértelmezetten nem töltik be a képeket (biztonsági okból), így ez befolyásolhatja a statisztikáinkat.

 

Amikor képeket kódol a HTML levélben…

Ilyen hivatkozást használjon:

<img src=”http://www.yourserver.com/email/images/logo.gif”>

E helyett:

<img src=”images/logo.gif”>

Megjegyzés: A Miranda Mail használata során – ha ezt a megoldást választja -  az Ön képeit ingyen tároljuk a webszerveren. Így nincsen feltétlenül szüksége saját webszerverre. Továbbá nem javasoljuk ingyenes tárhelyek használatát, mivel ezek rendelkezésre állása alacsonyabb lehet a kívánatosnál, illetve a spammerek is gyakran ilyen megoldásokat használnak. Így ingyenes tárhelyek használata miatt az Ön levele is könnyen a SPAM mappában landolhat.

 

HTML levelek elküldése

Sokan elkövetik azt a hibát, hogy a levelet egyszerűen „CC-zve” küldik ki az ügyfeleknek. Ez számtalan problémát okozhat amikor például a valaki egyszerűen a „Válasz mindenkinek” gombot nyomja meg és így ír… Továbbá ez lehetetlenné teszi az a levelek egyéni megnyitás mérését és perszonalizációját. Végezetül ez nagyon amatőr, személytelen és nem biztonságos megoldás, hogy a címzett az összes további címzett e-mail címét látja.